Nállunk van (illetve épp most költözött el) egy KM, aki szinte mindig mesélt, de rajta kívül vagyunk még 3-an akik szoktak mesélni, bár én megvallom, inkább játszani szeretek :)
Fórumok - Fogadó - Debreceni M.A.G.U.S-osok
Hát nálunk erre egyszerű a válasz :)
Mindenki lehet KM és JK, és megpróbáljuk úgy szervezni a dolgokat, hogy mindenki ugyan annyiszor kerüljön a KM-i székbe. Nálatok?
Ez nagyon biztatóan hangzik, ugyanis ezt a hozzáállást követjük mi is, szinte pontosan.
Kasztok közötti ellentéteket mi is általában kevésbé vesszük figyelembe, néha direkt ellentétes karikat indítunk, hogy növeljük az izgalmakat, de persze nem úgy, hogy ez a kaland rovására menjen.
A tanulással töltött idővel eddig nem sokat foglalkoztunk, az utóbbi kalandokban viszont már el kezdtük számolni, hogy hány évesek is vagyunk. Kitaláltuk, hogy hány évesen indulunk kalandozni és azóta írjuk, hogy melyik kaland végére hány évesek lettünk. Persze nem napra pontosan, inkább nagyjából fél évre pontosan számoljuk. Szerintem hozzáad kicsit az élményhez, de ez olyan dolog, ami teljesen csapat függő, tehát meg vagyunk nélküle. És leginkább életút kalandok esetén fontosabb.
A facebookos meghívást meg örömmel várom :)
Így 5-en elég gyorsan haladunk és szerintem 7-8 emberig tartható is. Hát legalább 4 embert össze szoktunk várni, az alatt nem igen kezdünk el játszani.
Igazából az egyetlen szabály amit egy kicsit lazábban kezelünk az a tanulással járó idő, azt nem igen vesszük figyelembe, de ha nektek ez elengedhetetlen, minket az sem zavar :) Talán néha, hogy mindenki a neki tetsző karaktert indíthassa, a kasztok közötti ellentéteket is lazábban kezeljük, bár azért egy Ranagol papot nem teszünk egy Domvik pap mellé :) Van egy facebook beszélgetésünk is, felveszlek majd titeket és meghívlak a beszélgetésve, így meg tudunk beszélni egy jó időpontot mindenkinek :)
És milyen ha sokan vagytok?
Nem jut túl kevés szerep egy emberre?
Mi az optimális játékosszám szerintetek? :)
Nálunk a maximum eddig szerintem 4 játékos + 1 mesélő volt.
Egyszer tényleg össze kéne hozni egy közös játékot, bár biztos kicsit érdekes lesz az indulás, hiszen két külön csapat biztosan teljesen különböző stílusban játszik.
A szabályokat amúgy mennyire szoktátok követni? Egyszer csatlakozott hozzánk egy srác, egyetlen kaland erejéig, de azt hitte mindent jobban tud az UTK-nál és a mesélőnél is, olyan tápolásokat talált ki magának állandóan, hogy csak lestünk, hogy ezeket honnan szedi és miért gondolja, hogy illik a rendszerbe :D Például fogta magát és alapból valami 15-ös SFÉ-jű rúnázott teljesvérttel indította a kariját, mert így esett jól neki :)
Hát mi most 5+1el indulunk de voltunk sokkal többen is :D
Hát a szombat akár belefér, csak általában mindannyian hazautazunk a hétvégére, de egyszer-kétszer végül is bent lehet maradni.
Az éjszakait annyira nem díjazom, mert annyi mindent kell csinálnom minden hétvégén, hogy nem igazán jönne jól, ha egész vasárnap hulla lennék. :)
Egyébként ti mennyien vagytok?
Nálunk van 3 állandó tag + 1 időnként.
Mi is hétvégente szoktunk. Inkább szombat. Néha éjszaka, néha nappal :) Most szombaton is pl. :)
Na szuper, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar jelentkezik valaki :)
Milyen gyakran szoktatok játszani és általában milyen napon / időben érnétek rá?
Nálunk sajnos csak a péntek jó mostanában (egyetem miatt).
most tényleg Debrecenben koncentrálódnak a M.A.G.U.S-ozók? :D
Mi is Debreceni csapat vagyunk! Sőt Mohát ismeri is az egyik csapattagunk :) Egy-két közös kalandra én személy szerint szívesen beneveznék, de szerintem a csapat többi tagja se bánná :)
Tudom, hogy van már egy csapatkereső téma, de gondoltam csinálok egy kicsit speciálisabbat.
Ha valaki magára ismer (tehát Debrecenben lakik és szokott M.A.G.U.S-ozni), és netán lenne kedve egy új csapatot/csapattársakat kipróbálni, akkor ide írjon.